Nadrel

Iszonyú hideg van errefelé. Egész éjszaka nem aludtam, mert a jeges szellő átfújt a pokrócon, amivel egészen a fejem búbjáig betakaróztam. Egész testemben remegtem, a fogaim megállás nélkül vacogtak. Vékony zuzmóréteg borított mindent. A körülöttünk lévő világ is tiszta fehér volt. Elsőnek vicces volt, hogy a hajamra apró jégcsapok fagytak, de egy idő után igazán zavart. Kezemet a fagyott hajra raktam, próbáltam felolvasztani, közben a tájban gyönyörködtem. A madarak még nem nyugodtak meg tegnap óta, sokan köröztek a fejünk felett, kavalkádjuk olyan volt, mint egy kisebb tornádó. Különböző színű tollak potyogtak az ölembe. A puha pehelytolltól kezdve a díszesebb faroktollig mindenféle volt ott, és a színeik is változatosak voltak. Felmarkoltam egy nagyobb adagot és a táskám oldalzsebébe gyömöszöltem, nehogy elhagyjam.
Mióta a folyó beletorkollott a tóba, szinte semmit sem haladtunk. Lágy hullámok verdesték a csónak alját, de alig mozdítottak rajtunk valamit. Hajnalban jobban szemügyre vehettem a környéket. A fák kopaszok voltak, az ágaik pedig jéggé dermedtek. A távolban még mindig füstölögtek a romok, de már csak néhány szürke csíkot hagytak az égen, ami szürkéskék színű volt. Sem a Nap, sem a Hold nem látszott, olyan vastagon takartak a felhők. Ezekből valószínűleg hó fog hullani, ez azt jelenti, hogy sokkal előbb kezdődik a megpróbáltatás. Egy állandó táborhelyet kell találnunk.
A felhők miatt nem is sejtettem mennyi lehet az idő, bár most már jelentéktelen. Körülbelül húsz perc bambulás után felkeltettem a többieket. Ők legalább aludni tudtak, gondoltam fáradtan. A parton különös jelzőtűz égett. Narancssárga lángjai a körülötte elterülő erdőt fenyegette, bele-bele kapott a fák ágaiba. Ki az az eszement, aki ekkora tüzet gyújt? Meg kell tudnom, a kíváncsiság vonzott.
- Az mi?- Kérdezte Willow ásítva. Barna, göndör haja megzabolázhatatlanul meredt szanaszét
- Jelzőtűz. Meg kellene nézni... - Morfondírozott Nora, miközben felvette a szemüvegét. Végül úgy döntöttünk, hogy kievezünk.
Persze kicsivel odébb kötöttük ki a hajónkat, ha valami balul sülne el. Lábunk alatt a fű deres volt. Iszonyúan csúszott, egyszer kis híján kitörtem a bokám. A kusza ágak tengerében perceket vesztegeltünk, mert egyfolytában felakadtunk rájuk. Végül mégis elértük a kitűzött célt. Egy kisebb tábornak tűnt, a szakadt sátrat a szél folyamatosan tépázta, már nem nyújtott védelmet. Ki képes itt élni, már ha él még... A tábor túlsó feléből zaj hallatszott, az avar alatta is ropogott. Rejtekhely után kutattam, de a fák túl vékonyak voltak, hogy mögé lehessen állni. Bokornak pedig híre hamva sem volt. Egy velünk egyidős fiú lépett a tisztásra közben angolul szitkozódott, a lábán vágás éktelenkedett. Most szerezhette. Elkerekedett szemmel meredt ránk, amikor észrevette, hogy mi is itt ácsorgunk és halljuk. Elmotyogott valamit, amit talán bocsánatkérésnek nevezhetnénk, aztán a kezében lévő gallyakat a tűzre hajította. Enyhén mandulavágású szeme volt, a bőre pedig enyhén rézszínű. A vastag kabátot viselt, amiben leginkább egy hatalmas hústoronynak nézett ki. 180-190 centi közé saccoltam, a magam 167 centijéhez képest óriás volt.
-Kik vagytok? Honnan jöttök?- Érdekes akcentussal rendelkezett, ezért alig értettem őt. Gyorsan felfogta, hogy külföldiek vagyunk, így jobban artikulált.
- Szökevények- Úgy hiszem felesleges köntörfalazni, hiszem ő is messze a városoktól keresett menedéket- Európából érkeztünk ide tegnap késődélután.
- Értem. Én itt dolgoztam és éltem a rezervátum területén egészen a katasztrófáig. Egyébként Nadrel a nevem.
A szemöldököm az égbe szaladt a különös név hallatán.
- Fura, milyen eredetű?
- Hát... talán indián név, apám választotta, de sosem árulta el, hogy miért éppen ez- A talajra szegezte a tekintetét, kellemetlenül érintette a téma. Összenéztem Nora-ékkal, hangtalanul megvitattuk, hogy bízhatunk-e benne. Végül döntöttünk: megbízhatónak bizonyul.
Sok dolog kiderült Nadrel-ről, például kitűnően tájékozódott. A tűz köré telepedve kellemes meleg áradt szét a csontjaimban. A szemhéjam kezdett elnehezülni az álmatlan éjszaka most áll bosszút. Pedig éreztem magam fáradtnak, sőt inkább felpörögtem. Az agyam folyamatosan maximumon zakatolt, egyszerre több dölgon járt az eszem. Tervek, jövő, jelen, múlt, ha néhány szóban kellene összefoglalnom. A beszélgetések elmosódtak, ahogy becsuktam a szemem.
A fejem elnehezült, éreztem a szédülés jellegzetes tüneteit. Örülök, hogy nem állok, futott át az agyamon még az ájulás pillanata előtt. Ezt követően se kép, se hang. Bizonyos idő után zúgást hallottam, amikor kinyitottam a szemem a világ a feje tetején állva táncolt. Minden fekete-fehér volt. Vick aggódó arca volt legközelebb hozzám, de mindenki ott volt, csak nem tudtam kivenni az arcukat.
- Jobban vagy?- Vick felültetett, és egy kulacsot nyújtott. Bizonytalanul fogtam meg, de amint a jeges víz végigment a nyelőcsövemen, azonnal kitisztult a látásom is.
- Mi történt?- A hangom pocsék volt, erőtlenül és rekedten csengett.
- Elájultál, sokáig nem is akartál magadhoz térni. Kicsit megijedtünk.
- Keveset aludtam, szerintem ez az oka- Nem vártam meg a választ, visszafeküdtem a pokrócszerűségre, amit csak az imént vettem észre, és az álom jóleső zsibbadása körülölelt.