2012. március 9., péntek

Váratlan fordulatok

A reggelit a nagy asztalnál fogyasztottuk, az igazat megvallva, eléggé megcsappant az ételkészletünk, hiszem már egy ideje itt vagyunk. Lassan el kell kezdenünk élelmet gyűjteni, a tél már a nyakunkon van. Minden egyes nappal egyre hidegebb lett, már kisebb méretű tó befagyott. Vajon sikerül átvészelni ezt a zord telet? Nem ehhez szoktunk, az biztos. Nálunk csoda számba ment, ha harminc centinél több hó esett.
Mindenki aggódott, az állatok is eltűntek a környékről. Nagy viharfelhők közeledtek. A tűz köré gyűltünk a kaja után, én Nath mellé huppantam le, a fotelbe. Vick kifejezetten távolságtartó volt Rennel. Nora és Nadrel pedig szorosan egymás mellett ülve sugdolóztak, ugyanolyanok lettek, mint Willow és Jacob. Egy ideig némán üldögéltünk, megfelelő témát kerestünk. Nath elgondolkodva bámult a tűzbe, homlokát erősen ráncolta.
- Min agyalsz?- Törtem meg a csendet.
- Az egész okozóján, a betegségen. Ki kell deríteni, hogy mi okozza és mi gyógyíthatja.
Most már mindenki ránk figyelt. Kipillantottam az ablakon, szüntelenül havazott, nemsokára teljesen be fogja teríteni az erdőt, a folyót, a tavat.
- Az a helyzet, hogy én ehhez nagyon nem értek- Mondtam csalódottan, biológiából, ha akartam, ha nem, csak négyes voltam, és a dolgozat megírása után egyből elfelejtettem az egészet.
Willow megköszörülte a torkát, jelezve, hogy szót kér.
- A pincében van pár doboz, csomó orvosi könyv van benne, azt hittem, nem lényeges.
- Hol vannak?- Kérdezte Nora. Néhány óra elteltével már semmi mást nem láttam, csak a szétterített könyvek rengetegét és a bennük szereplő érthetetlen szavakat. Én voltam a legelső, aki feladta. Az egyik hálószobában kerestem menedéket, az ablakon kémleltem ki. Dél körül vettem észre az első füstfelhőt, egész közelről szállt fel. Kik lehetnek? Vagy csak a természet tréfája? Pislogtam párat, de a feketeség nem tűnt el, szóval valódi.
Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, szinte berobbantam a nappaliba, majd ki az ajtón, a többiek kérdőn néztek végig rajtam. A teraszról ugrottam le, amikor felmerült bennem, hogy ezek lehetnek olyanok is, akik az élelmet akarják és ezért ölni is képesek. Gyorsan elhessegettem a gondolatot, csak körülnézek, nem muszáj észrevenniük. Ez alatt a pár hét alatt szinte az otthonommá vált ez az erdő, az összes rejtett zugát fel akartam fedezni. Egyszerűen lenyűgözött a vadsága és a függetlensége, mindent uralt, mégis menedéket nyújtott.
A folyó partján találtam meg a tábort, nem láttam embereket, ezért fedezékbe húzódtam egy vastagabb fa mögé, onnan figyeltem. Egy alak közeledett a folyó egyik mellékága felől, egy lány. Túl messze volt, nem láttam rendesen. Barna hosszú haja volt, alacsonyabb nálam, ruhája egy kicsit megviselt volt. Ismerős volt.
Aztán leesett, hogy ki közeledik felém, de nem akartam elhinni. Ő is észrevett, megtorpant. Ezután biztos léptekkel elindult ismét. Néhány másodperc múlva már ott állt előttem.
- Emma? - Szorosan magához ölelt, csak ekkor mertem elhinni, hogy nem hallucinálok. Viszonoztam az ölelést.
- Reni, hogy kerülsz ide?
- Ez egy kicsit bonyolult- Arcán megannyi érzelem futott át egyetlen pillanat alatt, majd megrázta a fejét- Amúgy nem egyedül jöttem, csak ők még a parton vannak.
- Kikkel vagy?
- Anyáékkal, meg Bonny is hozta a családját, és néhány ismerősét is.
- De hogy?- Még mindig alig fogtam fel, hogy Reni áll itt előttem- Mi jöttünk el az utolsó géppel, utána már nem szálltak fel.
- Egy mégis megtette, egy teherszállító repülő. Sajna lezuhantunk, de szerencsésen túléltük, a pilóták pár napja szakadtak el tőlünk, egy másik folyót követve akartak eljutni délre- Reni körülnézett, keresett valakit- Vick-ék hol vannak?
- Nem messze van egy vadászház, ott lakunk egy ideje. És képzeld, találkoztunk négy fiúval, rengeteget segítettek nekünk, meg kell ismerned őket!
- Jó- Vágta rá lelkesen- Szedjük össze Bonny-ékat és menjünk!
Bonny-ék történetesen hatan voltak, a szülei, a két fiútestvére, Mark és Eva. Sok ember, összesen tíz, az eddig tágasnak tűnő ház egyre kisebbnek ígérkezett. Vick-ék biztos örülni fognak nekik, de lehet, hogy az ötlet Renéknek nem fog tetszeni. Aggasztani kezdett a helyzet, nem lenne jó bárminemű konfliktus, főleg egy ilyen elszigetelt erdőségben. Persze ha ennyien leszünk akkor az amúgy is fogyatkozó élelmünk még a tél vége előtt elfogyna. Ez elég nagy problémát okozhat a jövőben, de akkor sincs más választásunk.
A találkozás szerintem a lehető legjobban sikerült. A ház megtelt vidámsággal, feldobta a nyomott hangulatot, ami a sok olvasás következménye volt. A hangulat még jobb lett, amikor Nath bejelentette, hogy valószínűleg megtalálták a betegségért felelős vírust. Az ellenszer azonban még ismeretlen volt számukra is, de ez is több, mint a semmi. A nap többi része békés, családias volt. A kis konyhában olyanok voltunk, mint tonhalak a konzervben, de ennél jobban még egyszer sem esett a vacsora. A szobafelosztás az már egy kis fejtörést okozott mindannyiunknak, csupán három hálószoba volt. A vége az lett, hogy megint a kanapén kötöttem ki Nathaniellel. Éppen a mellkasán feküdtem és figyeltem az aranyszínű szemeiben megcsillanó holdfényt, amikor  alig hallhatóan megszólalt.
- Örülök, hogy kettesben tudtunk maradni- Ujjával a hátamon körözött és mindenféle ábrát rajzolt rá. Egyetértően bólintottam. A buli óta egy percünk se volt egymásra. Hirtelen szükségesnek éreztem azt, hogy megérintsem, távoli volt, hiányzott. Ő is magához szorított, a lélegzete a hajamat borzolta. Mellette nem volt olyan érzésem, hogy beszélnem kell, tudtam, hogy elég pár mozdulat. A szüntelenül zakatoló agyam is kezdett lenyugodni. Igazi megkönnyebbülés volt ez a fajta nyugalom. Ezen az estén mosolyogva aludtam el, a rémálmok pedig nem gyötörtek.