Az elmúlt napok eseményei fokozatosan túlnőttek rajtam, nehéz volt elfogadni a tényeket. Lehet makacs vagyok, de ki ne lenne az ilyen helyzetben? Egyre csak kapom a pofonokat, hibát hibára halmozok, a végét pedig nem látom ennek. A rémálmok nem hagytak nyugodni, hamar felriadtam. Senki sem volt fenn rajtam kívül, a tűz is csak fel-fel parázslott. Ráhajítottam egy fadarabot, ami félig nedves volt, így csak sercegett elsőnek. Mit keresek itt? Ez a gondolat nem hagyott békén, egyre csak előjött a legmélyebb zugokból is, bogarat ültetett a fülembe. Most nem szabtam gátat neki, hagytam, hogy előtörjön és elárasszon az ilyen, és ehhez hasonló kérdések áradata. Egy héttel ezelőtt még minden a megszokott mederben folyt, mi változott meg? Tudom, hogy nem volt valami tökéletes az életem, sokan utáltak, sokat hibáztam, de ekkorát nem vétettem, hogy ezt érdemeljem.
Végigmentem a múlt hetemen, minden szokványosan ment. Reggelente a hat harminchatos busszal mentem, a buszmegállóban találkoztam Bonny-val. Hétre a suliban voltam, tanultam, ott reggeliztem, vártam Renata-ékat. Izgultam a felelések előtt, a matek órák előtt egyenesen rettegtem. Jegyeket szereztem, próbáltam a legjobb tudásom szerint teljesíteni. Zongoraórára jártam, és még más külön órákra is. Délután amikor hazaértem, játszottam Black-kel, tanultam, írtam. Este gépeztem és olvastam. Ezt követően az egész újrakezdődött. Azt reméltem a gimi után élhetek, ahogy mindig is akartam, bejuthatok egy jó suliba, szerezhetek olyan állást, amilyet szeretnék. Élhetem azt az életet, amire vágytam.
A fa lángra kapott, ami egy kicsit visszahozott a kiábrándító valóságba, de lehetne rosszabb, nem? Ezzel vigasztalódni édeskevés, jól tudom, de több, mint a semmi. Önző vagyok, nem tagadom. Nem szándékozom azzal álltatni magam, hogy bármi lehet olyan, mint azelőtt. Fel kell nőnöm, a helyzet ezt követeli.
Túl sokat érzelgősködöm, ráztam meg a fejem. Felpattantam és mélyet lélegeztem, a jeges levegő szinte megdermesztett, mégis figyelmen kívül hagytam. Muszáj lesz elfogadnom a helyzetet, alkalmazkodnom kell, vagy beleőrülök, pedig egyszerű lenne elmenekülni. Rég nem jutottak ilyen dolgok az eszembe, az is megfordult a fejemben, hogy milyen könnyű lenne véget vetni az egésznek az én részemről. Ezt nem tehetem, én rángattam bele mindenkit, ha itt hagynám őket a pácban, akkor igazán önző lennék.
Járnom kell egyet, már nem érdekelt a farkas, jöjjön nyugodtan! Ha nem szellőztetem ki most a fejem, akkor ki fogok akadni, egy kiadós séta sokat segít. Nem mentem messze, sokszor hátrapillantottam és a tűz fénye innen is látszott. A farkasnak nyoma sincs, ez egy kicsit lehiggasztott, tovább vittek a lábaim. Egy új tisztásra értem, ahol még nem voltam, bár biztos van még vagy ezer tisztás, amit nem is fogok soha látni.
Valami megmozdult oldalt, a szemem sarkából pillantottam meg. Gyorsan arra fordultam.Elsőnek nem láttam semmit, aztán újra megmozdult. Furcsán mozgott, tántorgott. Egy fiú, csupa vér volt, a ruhája, az arca. Aranyló szemei tűntek ki az alvadt vér alól. Ez mégis kicsoda? Valaki sikított, nem is kicsit, közel, aztán rájöttem, hogy én sikítok torkom szakadtából. Felém tartott. Bevillant az álmom a sok halottról, a csontos ujjak, a bordák kitüremkedése a ruhacafatok alól. A fiú mondott valamit, nem hallottam, de azért abbahagytam a sikítást. Már így is felvertem a fél erdőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése