Lázálmok I.

Egy különös helyen ébredtem. Otthon voltam, de valahogy mégsem. Rengeteg dolog hasonlított a városomra, mégis teljesen eltért. Olyan érzésem támadt, hogy már jártam erre. Az emberek mind megbámultak, amikor végigsétáltam a főúton, amíg a házunkhoz jutottam. Felpillantottam az égre és nagy megdöbbenésemre, a Hold virított középen.-Ez mégis mit akar jelenteni?- Egy csapat velem egykorú állta el az utam a vasúti átkelőnél. Próbáltam kikerülni őket, de nem hagyták.- Kezdenek felidegesíteni-. Az ismerős utcák hirtelen megváltoztak, ridegebbenk tűntek és minden túl baljós lett. A madarak elhallgattak, még az agresszív kutyák is abbahagyták az ugatást, valami nagyon nincs rendben.

- Csak nem eltévedtél? Új vagy erre?- Az egyikőjük fenyegetően felém lépett, mire én két lépest hátráltam, idáig éreztem rajta a pálinka jellegzetes szagát. A gyomrom azonnal felkavarodott. Miért pont most kell ezekkel is összetalálkoznom?

- Hagyjátok!- A részegek azonnal utat adtak egy lánynak, aki ismerős volt, aztán felfedeztem a jellegzetes vonásait, Renata volt, alig ismertem fel, ruhája szakadt és véres volt, arcát sebek tarkították, kivillanó fogai pedig hegyesek voltak. Mit keres őt itt? Jobb kérdés, én mit keresek itt? Pár órája még Kanadában buliztam a többiekkel.

- Mi történt itt?- Kérdeztem a barátnőm, aki csodálkozva mért végig. 

- Figyelj, ilyenekkel felesleges foglalkoznod, elmondom, hogy maradj életben errefelé.

Értetlenül bámultam rá. Mi lett más mióta elmentem? Kezdem elveszteni a fonalat. Miért ilyen a Hold? Miért fura mindenki? Ezek a kérdések lebegtek előttem. Most, hogy jobban szemügyre tudom venni a tájat, minden más, az út szélén vér csordogál, az aszfalt repedezett, egy autót se lehet látni, a házak ablakai töröttek.

- A lényeg, ölj, vagy téged ölnek. Ne bízz senkiben, mert az csak hátba szúr- Egy kést nyomott a kezembe. A rászáradt vér feketére festette a pengét. Ezt már végképp nem értem.

- Ha igazad van, akkor miért segítesz nekem? - Vállat vont, és távolodni kezdett. Nem akartam, hogy elmenjen. A sínekre hátrált, de oda nem mehet! Egy vonat közeledett, aminek elejét szétmarcangolt holttestek borították. Gyorsan kell cselekednem, futott át az agyamon, Renata felé kezdtem rohanni. Teljes erőből nekifutottam, a lökés biztos távolságba juttatta. Elhasaltam a síneken, a kövek felsértették a bőröm. 

-Miért...? - Hallottam meg Renata kétségbeesett hangjának foszlányait,a nagy részét elnyomta a szerelvény egyre közeledő zaja- Más vagy...- Alig bírtam kivenni a szavait, még utoljára végignéztem rajta, aztán csak vártam, vártam, hogy a vonat összepasszíroz, darabokra szaggasson, de nem jött. 

A szobámba kerültem, amikor ismét kinyitottam a szemem. Az egész alakos tükör előtt álltam, de nem magamat láttam benne, ott voltak, Vick-ék. Hogy kerültek a tükrömbe? Rosszul festettek, betegek voltak, többségük ájultan rogyott a szemem előtt a földre, kipirosodott arcuk egyre fehérebb lett. Ki kell őket onnan hoznom! 

Megragadtam az asztali lámpát és a tükörhöz vágtam, a szilánkok mindenfelé repültek, a nagy részük azonban engem ért. A darabokban egy-egy kép villant meg, mintha egyszerre néztem volna több adást. A szoba darabjaira hullott a velem együtt, bekebeleztek az árnyak, csak én maradtam és a sötétség.