Mindent átértékelve

Az erdő százszor félelmetesebb így, a sötétben. Minden egyes zajra összerezzentem, várva, hogy valaki vagy valami rám támad. Az avar ropogott a lábunk alatt, most már teljesen átfagyott az egész. Jóval napnyugta után az idő is zordabbá vált. Jeges havat fújt a szemünkbe a szél, körülbelül három órája esik megállás nélkül.
-Nem tudunk tovább menni ilyen körülmények között- Dobta le a táskáját Nadrel egy kőre. Nem akartam megállni, mert elég közel jártunk a füstoszlophoz. A füst beleivódott a ruháinkba, a hajunkba és halállal kecsegtetett.
Felállítottuk a sátort, amit az első nagyobb széllökés azonnal felborított. Zavart a tétlenség, hiszen az én hibám volt, hogy ide jutottunk. Óvatosan, nehogy észrevegyenek, eloldalaztam. Innen könnyű volt követni az égett szagot, egyre töményebb lett, a végén szinte fojtogatott. A ruhám ujját a szám elé tettem, de még így is erős köhögő rohamok törtek rám. Tíz perc múlva megláttam a lángokat, egy égő repülőgép. A roncs valószínűleg tegnap zuhant le. Beleborzongtam a tudatba, hogy ez akár a mi gépünk is lehetett volna. Egy csomó helyen ott hagyhattuk volna a fogunkat, de nem tettük. Nagy mázlisták, ezek vagyunk. Közelebb merészkedtem a forróság ellenére, talán vannak túlélők. Közelebbről nézve nem szokványos gép volt. Apa még nagyon régen elvitt egy kiállításra, ahol katonai gépeket és felszereléseket mutattak, az egyik kiállított darab pont olyan volt, mint ez. Mit keres errefelé egy katonai gép? Rengeteg elszenesedett csontot láttam a gép körül. Körbejártam a roncsot, semmi. Egy faág eltörött az avarban, közvetlen mögöttem. Ijedten megperdültem és farkasszemet néztem egy katonával. Karján sérülés futott végig egészen a mellkasától a csuklójáig, megpróbálta egy ruhadarabbal elszorítani a sebet, de a vér átütött az anyagon. Szőkés barna haja kócosan hullott az arcába. Japán felmenői is voltak ez biztos, szeme mandulavágású volt. Csodálkozva mért végig, aztán elmosolyodott. A mosolya kisfiús, állapítottam meg. Intett, hogy kövessem, mire én vállat vontam és utána mentem. Egy katona csak nem fog legyilkolni, remélem. Egyre távolabb vitt a hamvaktól. A friss levegő jól esett, kitisztította a tüdőmet. Egy kis tó partjára értünk, ami előtt tábort vert. Vick sugárzó arccal jött elém. Én meg csak bambán néztem rá.
-Hogy kerülsz ide? Ugye tudod, hogy egész éjszaka téged kerestünk!- Vágtam a fejéhez, amint szóhoz jutottam.
- Bocsi-bocsi, nem én tehetek róla. Az a katona- mutatott durcásan a vezetőmre- leütött, és csak nemrég tértem magamhoz. A faragatlan társa, Jacob, pedig ragaszkodott hozzá, hogy ellássa a sérülésem.
Vick elrángatott a táborhelyig, és bemutatta Jacobot. Ő tagadhatatlanul angol volt, szőke félhosszú haja volt, szürkéskék szemekkel. Arcán csúnya vágás éktelenkedett. Morcosan köszönt nekem.
-Szólni kell a többieknek, ők még mindig keresnek.
- Rendben, de merről jöttél? Hívjuk ide őket!- Lelkendezett, Jacob pedig hatalmasat sóhajtott, majd motyogott valamit. Összeráncoltam a homlokom, honnan is jöttem?
- A füst szagát követtem- kezdtem bele végül- Nora-ék egy nagyobb kő mellett próbáltak sátrat verni.
- Amúgy ti milyen nyelven beszéltek?- Kérdezte csodálkozva a másik katona
- Magyarul- Válaszolt Vick lenézően
- Létezik olyan?
- Miért ne létezne? Nem számít, el tudsz minket vinni a társainkhoz?
- Talán- Felém fordult- Egyébként elsőnek ő próbált rám támadni egy vasrúddal, én csak megvédtem magam. Ja igen, Rennek hívnak- Mutatkozott be.
Hangosan felnevettem, mire mindenki úgy nézett rám, mintha megőrültem volna.
- Ha még ma meg akarjátok keresni a társaitokat, akkor induljunk- Ren egy hátizsákot kapott a vállára- Gyertek
-Oké- Válaszoltuk egyszerre
Fél óra bolyongás után hangokat hallottunk, valakik a nevünket kiabálták. Hamar felismertem a Willow jellegzetes hangját, aztán Nora-ét, végül pedig Nadrelét. Visszakiabáltunk nekik. Az egész erdőt felkeltettük, a madarak zajt csapva szálltak a magasba. Végül megtaláltuk egymást. A sötét ellenére remekül láttunk. Az északi fény tökéletesen kivehető volt, még soha életemben nem láttam ennél szebb dolgot. A zöld és rózsaszín fények össze-vissza mozogtak. A hó is ezekben a színekben pompázott a megvilágítástól, így kevésbé volt félelmetes. A fény viszont azt jelenti, hogy elég északon vagyunk ahhoz, hogy láthassuk ezt. Ezek szerint tényleg nem Torontóban landoltunk.
-Merre jártatok? És te miért nem szóltál, hogy elmész?- Szidott meg Willow
- Sajnálom.
- Indulhatunk vissza?- Ren gyanakvóan méregette Nadrelt, aki szintén bizalmatlanul nézte őt.
A visszaúton a tó olyan messzinek tűnt, tényleg ennyit gyalogoltunk idefelé is? Koszosnak éreztem magam, minden porcikám meleg fürdőért kiáltott. Milyen jó lenne..
Mire visszaértünk, Jacob meleg vacsorával várt minket. Éhesen rávetettük magunkat, iszonyú finom volt. Az egészet felettük. Most már csak egy fürdő kellene és minden csodálatos lenne. Sáros kezemet bámultam a tűz felé tartva.
- Szeretnél megfürödni? - A kérdés hallatán felkaptam a fejem, és egyenesen Ren szemébe néztem.
- Hol?
- Van a közelben egy gejzír, nem túl nagy, de felmelegíti a vizet maga körül.