Sajnálom olvasók, hogy ilyennek is helyet fogok adni a blogomban, de úgy érzem muszáj végre kimondanom. Már a címből is sejthetitek, hogy a véleménynyilvánítás egy bizonyos személynek fog szólni, aki az előző bejegyzésem végén található idézetet igencsak félreértette. (egyébként ez a címe a legutoljára olvasott mangában főszereplő vak mangakának az utolsó mangája *-* aminek a történet igazán magával ragadó, szóval csakis ajánlani tudom, a címe pedig: can't see can't hear but love ^^). De visszatérve az incidensre, amivel így osztályozóvizsga környékén nem is nagyon szerettem volna vesződni, de ha már így adódott, akkor megteszem. Az előző idézet, annak semmi köze nem volt hozzád, az csupán egy nagyon tanulságos idézet volt számomra, ami körülbelül az összes ember életében megtörténik legalább egyszer. Ez fog neked szólni. Mivel te is a saját blogodon válaszoltál, így gondoltam én is ezt teszem. Már ahogy meghallottam, hogy nekem írtál, tudtam, hogy ideges leszek, és nem is lett máshogy. Az idézetben említett esemény megtörténéséhez ugyanis eleve kell minimum két ember, szóval a felháborodásod egy tényezőjét így meg nem említettnek tekintem.
Hogy melyik lenne a nagyobb hiba? Elkövetni vagy be nem vallani, mindkettő az okozott kár súlyától függ, és személy szerint ha már annyian figyelmeztetnek jóval előre, hogy hülyeséget csinálsz, akkor talán, de csak talán megfontolhatnád, hogy esetleg ennyien nem mondunk hülyeséget. Na jó, ha már megcsináltad, akkor megcsináltad, megdicsérni nem foglak érte, az is rendben, hogy beismered, de még ez után is ugyan azt csinálod, ilyenkor egy kicsit elgondolkozom, hogy mennyire volt őszinte ez a beismerés.
,,Mi, emberek, azért élünk, hogy a másikat csiszoljuk, formáljuk, persze, ennek előnye és hátránya is van." Ezt gondoltam szó szerint idézem, mert itt lettem igazán mérges. Ez a csiszolgatás, ha már így hívtad ugyanúgy kétoldalú, és lehet rossz felé is csiszolni nem csak jó felé.
,,Nem megbocsátani, az ugyanolyan hiba, mint bármi más." Ez mind szép és jó, de emberi természetből adódóan az emberek nem felejtenek, attól függetlenül, hogy megbocsátanak, még mindig ott lesz a múlt, és a kockázat, hogy ismét elkövetik, de ha még meg sem változtak azóta ( mert én maximum az eltávolodást vettem észre, meg azt, hogy még mindig nem tudok egyet érteni a nézetekkel, sőt, úgy nem tudok hozzászólni dolgokhoz, hogy abban valami kompromisszum szerű dolog legyen) ez, hogy ismét csőbe húznak olyan magas eséllyel van a pakliban, amit csak olyasmiért érdemes megkockáztatni, amiről tudjuk, hogy nem fog belénk rúgni.
Végezetül, ahhoz, hogy két ember ismét kijöjjön egymással, a nézeteiknek nem szabad annyira ellentétesnek lenni. És ez a mindig minden két emberen múlik, ez is egy emberből indul ki, általában a kettő belső értékrendében egyszerre. Az pedig, hogy így megbántasz más embereket is, amit látok nap mint nap, az egyáltalán nem egy olyan ember, akinek szívesen önteném ki a szívem. Ahogy váltogatod az embereket, úgy hogy neked legyen jó, bár ezt letagadhatod( de én így látom) az engem kiakaszt.
Nem akartam ennyit írni, mert egyenlőre még tényleg nem akarok a magánéletemmel foglalkozni, most az iskola számít, a kitűzött céljaim megkövetelik ezt. Van aki ezt megérti és elfogadja, van aki nem.
Utóirat így átgondolva: Alex Clare- Túl késő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése