2012. július 18., szerda

Hol a hősöm? III.




Itt hozom az első bonyodalmat, remélem tetszeni fog :)
Dinnyeföldnek pedig előre is (hiszen holnap lesz :D) boldog szülinapot kívánok!!


Charlotte és Walker másnap kapta kézhez a halálesetről szóló újságot. Kép nem volt hozzá, így nem is sejtették ki lehet. A cikk azt sem említette, hol találták a holttestet, ezért azt feltételezték, hogy messze történt az eset.
A lánynak tűnt fel elsőnek egy fontos személy hiánya. Nadia nem jött a megszokott időben, azt hitte, hogy más feladatot adtak a cselédjének, aki egyben a legjobb barátnője volt. A másik összeköttetése a világgal. Nemsokára Walkert szólította a kötelesség, nem szívesen hagyta elmenni, de muszáj volt. Az elkövetkező két órát olvasással töltötte, ezeket a könyveket még Nadia hozta neki pár hete. Mindig hozott neki valamit, néha pletykákat mesélt, néha több tucat könyvet hordott fel a városi könyvtárból. Hiányoztak neki a lány érvelései, a komolysága. Nadia kívülről talán ridegnek láttatta magát, mert ritkán mosolyog,és csak akkor beszél idegenek között, ha szükséges. Belülről viszont teljesen más, kedves, figyelmes azokkal, akik kiérdemlik. Nem jött, ő ilyet nem tenne, elküldené az öccsét, hogy ne aggódjon, de most nem tette ezt.
Halk kopogás törte meg a nyomasztó csendet. Sietett ajtót nyitni, de nem a sötétbarna hajú, mogyoróbarna szemű, nála kicsivel alacsonyabb lány állt előtte, hanem Walker, a maga száznyolcvan centijével. Hivatalos ügyben érkezett, arcán semmi érzelem nem tükröződött, jól ismerte ezt az arcot, mindig ezt öltötte fel amikor dolgozni ment.
- Elnézést a zavarásért Drugeth kisasszony. A szülei küldettek önért.
- Miről van szó?- Szemöldöke a magasba szökött a meglepettségtől.
- Arról nem értesültem.
- Rendben, induljunk- Magára öltötte a kedvenc bélelt kabátját és kilépett a csípős hidegbe.
Szerencsére a hóesés elállt, de a talaj teljesen átfagyott és körülbelül harminc húsz centi hó lepte el. A lány lehelete apró felhőként szállt fel. Egy kicsit sikerült megnyugodnia, mert a figyelmét lekötötte a fenyves tiszteletet parancsoló látványa. Az eget nagyrészt eltakarták a magasra növő, terebélyes ágú fenyők. Káprázatos látvány, de egyszerre meg is ijesztette, hiszen olyan hatalmas, végtelen rengeteg. Nem szeretne eltévedni és jelen helyzetben az ösvényt is pár óra alatt elrejtené a hó. Gondolatai visszavándoroltak a szüleihez, akik eddig sose hívatták magukhoz a legidősebb lányukat, látni sem bírták. A haldokló örökös, tökéletesen hangzottak a családi krónikákban. Az erdő ritkulni kezdett, így már szabad rálátása volt a kastélyra, az egykori otthonára. Talán tizenegy éves lehetett, apja ekkor jelentette be, hogy a cselédszállóba kell költöznie a betegsége miatt.
Igaz ami igaz, impozáns egy épületnek tűnt, de a lelke halott volt. A külső faborítás itt-ott megfakult, korhadni kezdett, még így is gyönyörű volt a faragott díszeivel, zsalus ablakaival. A lépcsők -mint mikor utoljára itt járt- nyikorogtak. A tornácról egy nagy, tömör fából készült ajtón át léptek be az előszobába. A kastély óriási méretekkel rendelkezett, egy vendég könnyen eltévedne a hasonló folyosók rengetegében. Charlotte viszont ismerte az egészet, szapora léptekkel megindult a nappali felé. Nehezen, de Walker segítségével belökte a nappaliba vezető, szárnyas ajtót. Ott két öccse és az apja fogadta. Öt éve a két kisgyerek még egy évesek sem voltak, így nem ismerték fel a nővérük és gyanakvóan méregették őt. Walker árnyékként állt mögötte, kezét a lány kezébe csúsztatva- persze úgy, hogy más ne lássa- támogatta Charlotte-ot.
- Köszönöm, hogy idefáradtál- Apja ridegsége és távolságtartó viselkedése mit sem változott. Nem hiányzott neki ez a szigorú pillantású férfi, hiszen nem is vett részt a lány nevelésében. A dadák gondoskodtak róla, meg a húgáról.
- Anya és a húgom merre vannak?- Került minden szemkontaktust az élettelen szempárral. Gyorsan el akart menni a közeléből, és elrejtőzni kicsiny menedékében.
- Anyád a hálóban tartózkodik- Szünetet tartott, közben sikerült pár megvető pillantást rám vetni- Gondoltuk te majd felvilágosítasz Nicole testvéred és a Nadia nevű cseléded hollétéről. Tegnap reggel óta egyiküket sem találjuk.
Charlotte előtt a hírlap sötét betűi lebegtek. Kellett pár másodperc, hogy felfogja a kettő közötti kapcsolatot. A szoba stabil parkettája tengerként hullámzott alatta, ha Walker nem tartja meg, összeesik. Már értette miért hívták, őt hibáztatják. Miért is ne? Ki mást? Minden baj és nyűg forrása ő. Hiszen beteg, pedig egészségesnek kellene lennie. Személyzetet igényel és haszontalan dolgokkal tömi Nicole fejét, aki minden hónapban egyszer-kétszer ellátogat hozzá. És mos, valamelyikük meghalt. Kétségtelen, hogy az ő bűne.
- Neked kell azonosítani a hullát- Apja jeges, megvető hangja végleg lerombolta a lány józan gondolatmenetét, és már ő is elhitte azt, amivel vádolják- A komornyikod elkísér, biztosítottam neked egy hintót. Ezennel befejeztük a beszélgetést, távozz, a szolga majd elmondja melyik az- Hátat fordított neki és kisétált a teremből.

4 megjegyzés:

  1. Edzsii, imádom, nagyon jó!! Sokkal jobb így, mint volt! Kegyetlenül követelem a mielőbbi folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te jól tudod, hogy közeledünk a végéhez, ami eddig készen van :p Szóval biztos akarod, hogy így gépeljem?:)

      Törlés
  2. természeetesen:DDD egy kis spontamentitás nem árthat:DDD

    VálaszTörlés
  3. hoppá, pofátlan vagyok, át kell adnom Dinnyeföld köszönetét, nagyon szeret:))♥

    VálaszTörlés