A gejzír

Rennek igaza volt, a kis tavacska alig volt nagyobb egy méretes ebédlőasztalnál, de gőz szállt fel belőle. Kezemet óvatosan a vízbe helyeztem, kellemesen  meleg volt, mennyei érzés a mínusz tizenöt fokos hideg után. Szívem szerint azonnal belevetettem volna magam, így ruhástól, szerintem nem csak én vagyok ezen a véleményen, a többiek is sóvárogva bámulták a vizet.
- Ki akar először menni?- Kérdezte Jacob semleges hangon
- Én- Vágtuk rá egyszerre négyen. A fiúk csendben visszavonultak, mi pedig belevetettük magunkat. Mielőtt én is utánuk mentem volna, kissé megtorpantam, a hideg azonnal belenyilallt a csontjaimba. Remegve fontam a testem köré a karomat. Éreztem, hogy valaki figyel. Badarság, ráztam meg a fejem, biztos csak a fantáziám szórakozik velem, hiszen ki leskelődne több száz kilométerre a lakott területektől, egy nemzeti parkban? Valami mégis megmozdult a távolban, mire összerezzentem és a gyorsan eliszkoltam. A vízben már nem zavartak efféle gondolatok, kiűzte mind egy szálig őket a meleg. Kicsit szűkös volt a hely, de nem érdekelt, minden porcikám örült a melegnek, más nem is érdekelt igazán ezen kívül. Lecsutakoltam a koszt a bőrömről. Húsz perccel később már tisztának és frissnek nevezhettem magam, még egy darabig el tudnék időzni itt az biztos,de a fiúk is szeretnének sorra kerülni. A forróság után még hidegebb volt a levegő, rohantunk a part mellett hagyott váltóruháinkhoz, túl messze pakoltuk le őket, szitkozódtam közben. Versenyt futottunk az idővel, nem mi lennénk az elsők, akik ilyen hiba miatt vesztik el az egyik végtagjukat. Dideregve ballagtam vissza a táborba, egy kicsit lemaradva. Egy zöld szempár bámult rám, ez most már ezer százalék, ő figyelt a tónál is. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek és elindultam felé. A szemek állatiasak voltak, egyáltalán nem emberiek, már akkor sejthettem volna... A pokolba! Ez egy farkas, tántorodtam hátra, egy farkas felé meneteltem, ezzel felkeltve a figyelmét. Előlépett a fák mögül, nem félt, ez akár jelentheti a végzetem. Vajon mennyi ideig tartana megtalálniuk Vick-éknek? Sokba, az egyszer tuti.  Tovább hátráltam, de semmi pénzért le nem vettem volna a szemem róla. A farkas szinte még kölyök volt, érdeklődve kémlelt. Szürkés bundájára ráfagyott a latyakos sár, de még így is lélegzetelállító látvány volt.  Azt tudtam, hogy erre élnek farkas falkák, de hogy találkozok is eggyel, azt sose gondoltam. A félelmem keveredett a csodálatommal, mi tévő legyek? Nem tűnt annyira vadnak, inkább békésnek volt. Nem jött közelebb, hanem lefeküdt, úgy bámult tovább. Dermedten néztem, ez most jót jelent? Hagyta, hogy eloldalazzak a tábor irányába.  Hirtelen nekiütköztem Vick-nek.
- Mi az?- Rémült arcom láttán, egyből tudta, valami nincs rendben.
- Egy farkas- Nyögtem ki hosszas szünet után.
- Hol?
- Itt az ösvényen, de nem bántott, csak megijesztett. Lefeküdt az út szélére és csak figyelt, furcsa volt- Hadartam érthetetlenül. Ez történik, ha gyorsan akarok valamit mondani, sokan meg sem értik. Vick viszont tökéletesen megértett, mert ő már három éve fejtegeti az én sajátos nyelvemet és simán írhatna egy szótárat is erről. Sokszor viccelődik ezen a beszédhibámon.
A következő percekben valahogy visszakerültem a tábortűz mellé. Zavart voltam, így meg se próbáltam beszélni. A tűz fokozatosan elkezdte szárítani a nyirkos ruháimat, és ismételten átmelegíteni. Lehet álmodtam ezt az egészet, bizonygattam, lehet nemsokára felébredek az ágyamban és mindez meg sem történt. Egészséges maradtam, otthon vagyok, nincs járvány, nincs sok halott. A vízen úszó hullák sápadt, felpüffedt arca is csak egy délibáb. Ezekkel a gondolatokkal ringattam magam a rémálmok földjére, ahol az összes holttest feltámadt és mind engem üldöztek, borzalmas csont kezeikkel- amikről csak cafatokban lógott a hús- kapkodták a lában, ott tépték a ruhám, ahol csak érték. A borzalom egyre fokozódott, de ébredésem után ezekre nem emlékeztem szerencsére.